A forinthitelek kedvezősége lassan a devizahitelek nyomába ér

2010. március 13., szombat

Március elsején lép hatályba az új kormányrendelet első üteme, mely jelentősen szigorítja a lakossági hitelezés feltételeit és a hitelképesség vizsgálatát; forinthitel esetében 75 százalékban maximalizálja a hitelfedezeti arányt, azaz az ingatlan fedezeti értékéhez képest a hitel ezt az arányt érheti el.

 

Euró-alapú hitelfelvétel esetén ugyanez az érték 60 százalék, bármely más devizahitelnél pedig 45 százalék a mutató. Lízingnél minden esetben 5 százalékponttal magasabb a limit – tudtuk meg a HVG-től.

Az általános hitelezési szigorodás mellett a gazdasági válság egy másik következménye a lakáshitelek devizanem szerinti hangsúlyeltolódása. A tavalyi év második felében újra beindult a piaci alapú forinthitelek kereslete, azt követően, hogy egyre több bank kínálatában jelentek meg vonzó konstrukciók, egyre csökkenő kamatokkal.

A devizahitelek eddig a forinthitelekénél jelentősen jobb konstrukciókkal igyekeztek kompenzálni az árfolyamváltozásokból következő kockázatokat, ám mivel a forinthitelek feltételei mostanában jelentősen javultak, a devizahitelek várhatóan kiszorulnak a lakossági hitelpiacról.

 

Fórum

Lakáshitel összehasonlítás

Lakáshitel kiváltás

Lakáshitel kalkulátor

Lakásfelújítási hitelek

Lakásépítési hitel

Hitel lakásvásárlásra

Lakáshitel kedvezmények

A lakáshitel feltételei